A Csíki Kamarazenekar leckehangversenye
A 2020/2021-es évad első leckehangversenyére, a Csíki Kamarazenekar koncertjére október 15-én, csütörtökön 18 órától kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében. A zenekar előadásában Ránki György A két bors ökröcske valamint Camille Saint-Saëns Az állatok farsangja című műve szólal meg.
A zenekart Jankó Zsolt, kolozsvári karmester vezényli, a hangverseny mesélője pedig Adorján Csaba. Zongorán közreműködik Horváth Edit, a kolozsvári Zeneakadémia tanára, és Kiss Lehel Sándor, a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola tanára.
Ránki György szimfonikus meséje a magyar népmesevilág emblematikus figuráinak, a két bors ökröcskének történetét dolgozza fel, míg Camille Saint-Saëns híres művében a jelentősebb vad- és háziállatok parádés felvonulását ábrázolják.
A leckehangversenyre a jegyek felnőtteknek 10 lejbe, gyerekek számára pedig 5 lejbe kerülnek, ezeket a Városi Jegyirodában lehet megvásárolni.
Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala