STÁB 2024. december 22.
Bekecs Néptáncszínház

Bekecs Néptáncszínház

Bekecs Néptáncszínház * produkciónk 63 tagú tánckarának tagja

 

A Bekecs Néptáncszínház tánckara Erdély legfiatalabb hivatásos táncegyüttese. 2007-ben alakultak azóta is állandó székhelyükön, Nyárádszeredában. 2014-ben a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutatón nagy népszerűségre tettek szert, ahonnan a legjobb külhoni táncegyüttesnek járó díjjal tértek haza.

2017-ben felvették a Bekecs Néptáncszínház nevet, miután a néptáncelőadásokon túl táncszínházi produkciókat is színre vittek. Az együttes életében az elmúlt tizennégy évben több, mint tizenöt önálló nagyműsor született, valamint táncosként részt vettek különböző színházi előadások megszületésében is.

Feladatuknak érzik a magyarság szolgálatát. Az utánpótlás képzésen túl rendszeresen szórványprogramokat indítanak, nagy nemzeti turnékat szerveznek szerte a Kárpát-medencében ahol évente 90-100 alkalommal lépnek színpadra.