STÁB 2024. december 21.
Buta Árpád

Buta Árpád

Szerep: Vecellin

Buta Árpád – nóta-, operett- és operaénekes; a Színházművészeti Egyetem tanára. Megkapó személyiségével igazi lovagi jellem, és nem csak a színpadon, a mindennapokban is lovagias. Új arcként, Vecellin szerepében mutatkozik be a produkcióban.

Marosvásárhelyen született. Zenei tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban zongora szakon kezdte, majd éneket tanult. A kolozsvári „Gheorghe Dima” Zeneakadémia ének szakán szerzett oklevelet.

Jelenleg szülővárosában, a Színházművészeti Egyetem tanáraként fejti ki tevékenységét, ugyanakkor a Színháztudományi Kar doktori iskoláját is elvégezte. A Marosvásárhelyi Rádió felfedezettjeként, a helyi közönség magyar nótaénekesként ismerte meg, de operett és musical műsorokkal több alkalommal szerepelt kulturális rendezvényeken.

Árpád úgy fogalmaz:

„Az István, a király című rockopera igazán akkor volt rám nagy hatással, amikor jelen voltam a csíksomlyói bemutatón. Azóta is a magyarságát legkifejezőbb zenei alkotása számomra. Ugyanakkor a szabadság, az őserő, a felszabadító zene és gazdag érzelemvilág az, amiért ezt a művet egész egyedinek és különlegesnek találom.”