Marosvásárhelyen érettségizett, majd a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1962-ben. Színészi pályáját a marosvásárhelyi Székely Színháznál kezdte, majd 1972-ben a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház művésze lett, 1992 és 2005 novembere között a színház igazgatója is volt. Az ő igazgatása alatt vette fel a színház Tamási Áron nevét, és az ő színházvezetői munkájához fűződik a szentgyörgyi társulat művészi célkitűzéseinek újrafogalmazása, mely megnyitotta az utat az intézmény immár több évtizeden át tartó szakmai sikersorozata felé.
Színészi pályája ugyanolyan sikeresnek mondható, mint színházvezető tevékenysége, alakításaiban mindig eredeti és hiteles, művészetét talán az igényesség és a megújulásra való örök törekvés jellemzi leginkább. Kora neves rendezői közül valamennyien fontos szerepeket bíztak rá. A Megbombáztuk New Havent című Joseph Heller-darab Starkey-ja, a Csillag a máglyán Kálvinja, a Tizenkét dühös ember Nyolcadik esküdtje, a Sylvester Lajossal közösen dramatizált Erdély trilógia Bethlen Gábora, a Házmestersirató Herceg Pistája, az Emigránsok AA nevű szereplője, Békeffi István Janikájánk Jánosa, a Rinocéroszok Jean-ja voltak pályájának korábbi nagy sikertörténetei, a rendszerváltás utáni évtizedekben pedig további nagyszerű alakítások kötődtek a nevéhez a Tamási Áron Színházban: Ambrus a Vitéz lélekből, Pherész az Alkésztiszból, Csorja Ambrus az Ősvigasztalásból, Speer a Kasimir és Karolineból, Theiresziász az Antigonéból, Tamási Áron A csodából, a Vak az Ilja prófétából, az öreg Mahon A nyugati világ bajnokából, Kreón a Médeiából, Pozzo a Godot-ra várva című darabból, Tiborc a Bánk bánból, a Lear király címszerepe. Tovább is lehetne sorolni, akár a filmszerepeit is, de a színház mindig közelebb állt hozzá. Pályafutása elején több fontos pódiumműsort készített (Ady, Radnóti, Petőfi, Arany, Székely János, József Attila, Bajor Andor és más közismert szerzők művei alapján), melyek határon túl is ismertté tették a nevét. Később Farkas Árpád, Magyari Lajos, Szilágyi Domokos költészetét is népszerűsítette. Máig az egyik legfontosabb magyar előadóművésznek tartják.
Fontosabb díjai és elismerései: a Kovászna megyei Művelődési Felügyelőség díja a Kultúra Szabadságáért (1991, 1999 – két alkalommal), az EMKE Kádár Imre díja (1998), a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életműdíja (2001), az EMKE Bánffy Miklós-díja (2003), Szentgyörgyi István-díj (2007), Jászai Mari-díj (2007), Kaszás Attila-díj (2009), Erdős Irma Emlékgyűrű (2009)
Levente ezt vallja a rockoperáról:
„Egy rockopera által megkövetelt színvonalon énekelni sohasem tudtam, bár nagyon szerettem volna. Örülhet a közönség, hogy nekem nem kell énekelnem az előadásban… Az István, a királyt először moziban láttam Budapesten a nyolcvanas években. Érzelmileg és művészileg is nagy élmény volt számomra, a mindannyiunk által ismert okok miatt. Ebből a szempontból semmit sem veszített időszerűségéből, ezért szívesen veszek részt ebben a várhatóan nagyszabású produkcióban. Egy másik kedves elmék is összeköt a rockoperával, melyet később színházi előadás formájában is láttam. Kaszás Attila is játszott benne, aki röviddel azután eltávozott. Én pedig sok évre rá átvehettem az ő nevéről elnevezett díjat…”
Minden jog fenntartva © Kónya Ádám Művelődési Ház 2022
