STÁB 2024. december 22.
Stekbauer-Hanzi Réka

Stekbauer-Hanzi Réka

Szerep: Koppány feleség

Stekbauer-Hanzi Réka – bábszínészhallgató; a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzőse

 

Kiskorában úton-útfélen táncolt és énekelt, így az iskolakezdéssel egyidőben csatlakozott a Székely Mikó Kollégium néptáncegyütteséhez. A benne rejlő énekes tehetség picit háttérbe szorította a táncot, de a népdaléneklésben megtalálta a gyógyító  erőt.

Rejtett vágya volt, hogy a néptánccal komolyabban foglalkozzon, ezért 2011-ben a Százlábú Néptácegyütteshez csatlakozott. A csoportokkal rengeteg külföldi fesztiválon vettek részt. A Tőkés Csaba Zsolt egyengetésével létrejött Székely Mikó Kollégium néptánccsoportjának Könnyek tava c. táncjátéka döbbentette rá, hogy színházzal akar igazán foglalkozni. Itt játszhatta el Anna szerepét. 2018-ban felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, ahol bábművészetet és teatrológiát kezdett tanulni.

Az egyetemi vizsgamunkák során részt vett a Nagyváradi Fux Feszten, a Kolozsvári Puck fesztiválon, illetve egy szlovákiai In memoriam: World elnevezésű projektben is. 2021-ben kapta meg első bábszínházi szerepét a Tomcsa Sándor Színház Gyermek születék c. betlehemes játékban.

Réka így vélekedik az rockoperáról:

„Ebben a próbafolyamatban páratlan művészekkel találkozom. Izgatott vagyok, mert nem kis megpróbáltatás Koppány feleséggé válni: az erős vezér mögött gondoskodó és bölcs asszonyok kell álljanak. Mellette igazi nőnek lenni talán nem olyan nehéz, de annál nagyobb felelősség.”